Hmmmm... Sokszor keveredtem vitába olyan témában, hogy létezik e a jó a rossz nélkül, vagy egyáltalán létezik e egyetemes jó, hogy lehet e szeretni bárkit globálisan, anélkül, hogy ismernénk.
Kezdem a pozitivizmusom elképzelésével. Sokan, főleg vallások hirdetői mondják, hogy a jó nem létezik gonosz nélkül, mert akkor felbomlana az egyensúly. Szerintem ez nem áll. Az árnyék-fény hasonlat nem áll, az árnyék nem a rossz, hanem a semleges. A világban alapból nem létezik a negatív oldal (ezért nem találják az antianyagot sem, hiába minden kísérlet meg kamu :) a világunk nem erről szól. Van ahol van anyag, és van ahol hiányzik) Az árnyék nem a fény ellentéte, hanem annak a hiánya. Amikor az emberek egyszerűen csak egymás mellett élnek, nem foglalkoznak egymás problémáival, talán nem is találkoznak, elmennek egymás mellett köszönés nélkül... ez a közöny, vagy közömbösség az alap. A szeretet, amikor az emberek empátiával, megértéssell fordulnak egymás felé, amikor valaki segít a másikon, ez a pozitív oldal, a fény. Mint látszik az előző nem ennek ellentéte, csak enneka hiánya, csakúgy, mint ahogy az árnyék a fény hiánya. Az árnyék a közömbös. Ennek a működéséhez miért kellene a negatív oldal? Hol vann ennek a szükségessége a természet világában? A negatív kép csak az ember akaratában jelenik meg, csak mi vagyunk képesek gonoszságra, de ez sem szükségszerű. Csak a társadalmunk a felelős érte. Ellenpéldának felhozható Dubai, ahol még a legutolsó portás is elég gazdag ahhoz, hogy meglegyen mindene, szinte ismeretlena személy vagy a vagyon elleni erőszak fogalma. A másik példa a nagyon szegény egyszerű természeti népek, pl. a busmanok. Vannak harcosaik, de csak vadászatra és védelemre. Mindenük közös így nincs értelme megtámadni a másikat bármiért is. Az erkölcseik is egészen mások.
Sokan felteszik nekem a kérdést a témádan, ki határozza meg, mi a JÓ. Ők! Ezek a kis busmanok pl. Náluk miért nincs erőszak? Ők miért nem ölik, verik, bántják egymást? Mert ők ismerik az "alapvető jó"-t, mégha nem is keresnek rá definíciót. Általában azzal érvelnek a velem vitázók, hogy a szeretet, a jó fogalma szubjektív, csak a mi nézőpontunkból létezik, hiszen ami nekünk jó, az lehet, hogy neki nem, és ami neki jó, az nekem nem. Igaz. Van aki szado-mazo, az szereti ha megkínozzák, aki nem az, az nem szereti, itt tényleg nem értelmezhető. Viszont akkor, amikor megkérdezzük, miért, máris értelmet nyer. Az első azért kínozta meg a másikat, mert ő azt akarta, és tudta, hogy ezzel örömöt fog okozni, míg a másik csak fájdalmat akart okozni. A JÓ nem mérhető fel az okozatban, csak az ok-ban, az emberi szándékban. Ha valaki "jót akar", de rosszul sül el, nem lett gonosz, maximum balfék, míg ha rosszat akar de jól sül el, nem lett jó. Ezek alapján a ROSSZ fogalma egyszerű, leszűkíthető az "ártó szándék"-ra, a JÓ pedig a "segítő szándék"-ra. A semleges mindenben igaz, a szeretetnél már volt róla szó.
Ezzel félig meddig jóvá is hagytam a törvénykezés azon kiskapuját, miszerint aki "beteg", nem büntethető, ha nincs tudatában a cselekedetei következményeivel, nem tud gonosz sem lenni. Sok munka olvasható netszerte olyanokról akik leírnak mindenféle perverz betegséget, amelyek részei az emberiségnek, és olykor tömeggyilkost máskor egyszerűen tolvajt csinál az emberből, ami miatt nem büntetésre, hanem gyógyításra van szükség, csakhogy szerintem nincs igazuk. Mindenki azzal védekezik a bíróságon amivel akar, de amikor eltervezi, mit fog művelni, akkor tudatában van vele, mit tesz. Legfeljebb utána végleg beleőrül, de ez már nem mentség.
Szeretni az egész világot. Nagyon abszurd? Szeretni mindenkit, bűnöst, bűntelent, ismertet, ismeretlent... Lehetetlen? Vagy az nem szeretet? Szimpátia csak azzal szemben alakulhat ki, akit már legalább láttam, olvastam, hallottam... Empátia bárkivel szemben. Ismeretlenül is lehet valakihez kedvesen, pozitívan, segítőkészen hozzáállni, és szerintem a szeretet erről szól. Nemrég páran egy erről szóló vitánban még azt is megtagadták, hogy szeretik az állatokat. Fujjj! Rossz gyerekek :) Pedig az egyik kutyát tart. Hja! Azt szereti, mert ismeri, de a többit nem. Nem simogatna meg egy kisnyulat? Nem nézegeti el a pillangót? Milyen a nem szeretet? Vagy semleges /elmegy mellette, nem érdekli/, vagy ellenséges /megöli, kitépi a szárnyát *nem a nyúlnak :)))*/. Ha már tetszik neki, ha megsímogatná, ha megóvná a hidegtől (már sikerül 'feltámasztanom' egy nagy bordó-fekete gyümölcszabáló lepkét, ami oda volt fagyva egy fához, és nálunk telelt ki a szobában), az már szeretet. Aztán lehet válogatni, hogy farkas vagy bárány, ezt szeretem ezért, azt nem szeretem azért, de vajon elképzelhetetlen e az, hogy valaki egy farkasra is úgy tekintsen, mint egy bárányra? Szerintem nem. Addig gyűlöljük az ilyet, amíg nem ismerjük és félünk tőle. Erre azt a választ szoktam kapni, hogy jó, akkor ha annyira szereted, akkor hagyd, hogy megegyen. Szeretni valakit annyit jelent, mint ostobának lenni? Szereted a szüleid? Hagynád, hogy megöljenek? Nem! De szereted? Igen! Akkor nem értem a farkassal szembeni felvetést. Ha viszont a farkast tudjuk szeretni (bár ha rosszat tesz, vagy akar tenni, védekezünk és/vagy megbüntetjük), akkor a bűnöst miért nem? Miért nem tudunk empátiát érezni egy tolvajjal szemben? Persze, meg kell büntetni, hogy ne tegye többé, de nem kell gyűlölni. Ember. A tetteinek valami oka volt, meg kell tanítani, hogy lehet másképp is, ha nem megy akkor el kell különíteni, de a végső megoldás az ideális társadalom lenne, amit pont a "nagyon jó"-k nem akarnak, vagy nem hisznek benne.
Ez most csak így első röffre, elég zagyva, majd idővel talán letisztázom kicsit (talán nem), aki akarja érti. :)
